Ne sírjunk, gondolkodjunk!

 

Tizenegy évvel ezelőtt arról írtam vezércikket, mennyi szemetet megvásárolunk a bevásárlóközpontokból, és mennyire káros az egészségre a különféle vegyszerekkel teletömött zöldség-gyümölcs. Visszaolvasva a cikket, a helyzet változatlan, sőt még rosszabb, mint akkor volt. Így az én véleményem is változatlanul lesújtó, magyarán fenntartom minden szavát. (Alíz) A szép címlapot - amin Simon Márti barátnőm látható - ezúttal is Siklódy Ferenc grafikus készítette. 

Nagy divat manapság mindenért sírni, panaszkodni: ez nincs, az nincs, ez is drága, amaz is. Mégis megvesszük! Mert olyan kívánatosan mosolyog a bevásárlóközpont polcáról a paradicsom, hogy muszáj a kosárba tenni, annak ellenére, hogy már megtapasztaltuk: az áprilisi paradicsom vízízű. „De enni kell, és főzni is kell valamiből!” – nyugtatgatják sokan a lelkiismeretüket, miközben aranyárban fizetnek az idegenből hozott zöldségért. Szomorú, hogy ugyanezek az emberek a piaci kofával levágatják a kötés retek vagy a karalábé levelét, mert „szemetet nem viszünk haza”. Tény, hogy április az a hónap, amikor egy háziasszonynak minden leleményességére, csalafintaságára szüksége van, hogy naponta ízletes, tartalmas ételt tegyen a család asztalára. Mert ekkorra vészesen megfogyatkoznak a téli tartalékok, ráadásul a még meglévő zöldség is csírázásnak indul meleg hatására. A karácsonyra vágott disznóból – ha volt egyáltalán ilyen – már csak egy-két tábla szalonna maradt. Főzni viszont kell! Kérdés, miből, ha a tavalyi zöldség már erősen kétes minőségű, a frisset pedig épphogy elültették – jobb helyeken. Leleményes nagyanyáink viszont az árpilisi szűkös időszakot is pompásan áthidalták olyan kreatív és egyszerű megoldásokkal, amelyekben ötvözték az előző évről maradt tartalékokat az éppen kisarjadt friss zöldségekkel. Így a saláta gyérítéséből származó zsenge levelek a füstölt csülkös bablevesben landoltak, és egy kis kaporral ízesítve igazi tavaszi levessé lényegítették a hosszú tél során már megunt babot. De nem hagyták a kerítések mellett kibújt csalánt sem magasra nőni, az apró levelekből ízletes leves vagy főzelék készült. Hasonlóan, ínyenc fogássá változott a karalábé- és tormalevél, de laktató ételt készítettek még a reteklevélből is. Nekünk már nincs szükségünk ilyen fortélyokra – mondhatnák sokan –, hiszen, a hiper-szuper bevásárlóközpontok egész évben friss zöldséget kínálnak. Ez így igaz, kérdés: milyen áron? S itt nemcsak a pénzben kifejezhető értékre gondolok, hanem arra az egészségkárosító vegyszermennyiségre is, amit megeszünk például egy-egy aranyáron vásárolt paradicsommal. Ehelyett tanulhatunk nagyanyáink fortélyaiból, és főzhetünk vitamindús ételeket azokból a zöldségekből, amelyeket a piacon helyi termelőktől olcsón megvásárolhatunk. Ha történetesen nincs saját kertünk, ahol megtermeljük. Mert nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt, ha azt már egyszer valaki feltalálta. 

Jánossy Alíz