Éppen 10 évvel ezelőtt nagyanyáink hajdani tisztítókúrájáról, a böjtről írtam vezércikket a Székely Konyhában. Igaz, hogy még messze van idén Hamvazószerda, a böjt kezdete, attól még meg lehet szívlelni az alábbi sorokat. (Alíz) A címlap Siklódy Ferenc grafikus alkotása.
Vegetáriánus olvasóink megnyugtatására mondom már itt az elején, nem, nem tüntettük el a hátsó oldalról kedvenc rovatukat, csupán erre a lapszámra átminősítettük, hogy teljesítsük cukorbeteg olvasóink karácsonyi kérését még húsvét előtt. Viszont kétoldalnyi húsmentes ételt kínálunk a vegetáriánusoknak ebben a lapszámban a Nagyanyáink konyhája rovatunkban. S lehet, hogy emiatt most berzenkednek a húsevők: „kétoldalnyi étel, hús nélkül!”, de ne feledjük, böjtben vagyunk. A böjtöt pedig hajdanán igencsak komolyan vették az emberek és nemcsak amolyan „vallási kényszer” miatt tartották be, hanem saját egészségük érdekében. Persze nagyanyáink hajdanán sokat nem filozofáltak az egészséges táplálkozásról, mit sem tudtak a mostanság divatos reformkonyháról és tavaszi tisztítókúrákról, ők egyszerűen egészségesen táplálkoztak. S jöhetnek az úgynevezett reformkonyha „bősz zászlóvivői”, hogy igen, de nagyanyáink korszakában temérdek szalonnát és zsírt fogyasztottak, ami „fúj, milyen egészségtelen”, azt a tényt mégsem tudják cáfolni, hogy eleink közül szép számban megérték a 80-90 éves aggastyánkort. De hogy is van ez, szalonnát ettek, mégis sokáig éltek? Vajon miért? Elgondolkodtunk ezen egyáltalán? Nos, van erről nekem egy elméletem, amit nem fogok tudományosan alátámasztani, csupán megfigyeléseimre alapozva fejtem ki. Hajdanán nagyanyáink nem olvasgattak az interneten főzőblogokat, tévében sem néztek műsorokat az egészséges táplálkozásról, sokuknak még szakácskönyvük sem volt, legfennebb a szomszédasszonynak tették fel a sarkalatos kérdést: „Mit is főzzek mára?”, és biztos használható jó tanácsot kaptak. Mert abban az időben mindennek megvolt a rendje és a helye, ami azon az egyszerű alapelven működött, hogy mindig éppen abból készítettek ételt, ami az adott időszakban a legegyszerűbben, legolcsóbban elérhető volt. Természetesen, ezzel együtt arra is gondot fordítottak, hogy ünnepek alkalmával ünnepi étel kerüljön az asztalra. Így téli időszakban például a karácsony előtt vágott disznó legfinomabb falatjai az ünnepi asztalon landoltak. A többi frissen fogyasztható finomság elfogyott a farsangi mulatságokon, és így február végére csupán a húsvéti sonka, a szalonna és néhány szál kolbász lógott rúdra akasztva a kamrákban. A húsvéti sonkához értelemszerűen nem szabadott „hozzányúlni”, mert annak a kókonyás kosárba kellett kerülnie húsvét reggelre a füstölt kolbásszal együtt, a szalonnát pedig „nem kezdhették meg, míg a rigó nem fütyül az ágon”. Szóval hiába volt hús ilyenkor egy tisztességes háziasszony kamrájában, nem illett „hozzányúlni” addig, míg el nem jött annak az ideje. Főzni viszont ebben az időszakban is kellett, mégpedig abból, ami éppen adódott, ami könnyen és olcsón elérhető volt. Így kissé sarkítva akár azt is mondhatnánk, hogy kapóra jött a katolikus egyház húsfogyasztásra vonatkozó böjti tilalma, ugyanis nagyanyáinknak volt amire hivatkozni, miért nem főzik meg a rúdon lógó sonkát. De nem kell búsulni az egykori családokat, nem éheztek ők böjtben sem, hiszen nagyanyáink hús nélkül is pompás ételeket varázsoltak az asztalra hüvelyesekből, szárított gyümölcsökből és gombából, illetve gyökérzöldségekből. A húsmentes táplálkozás pedig tisztítókúraként hatott az emberi szervezetre, utána pedig ehették nyugodtan a szalonnát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése