2023. január 11., szerda

Gombás szarvascsíkok

Igazi ünnepi ínyencségnek számít Alíz képen látható étele. Túl gyakran nem is kerül terítékre, ekkor viszont az abrosz alapján ítélve épp karácsony volt. 
Hozzávalók
 
A páchoz: 1 sárgarépa, 1 petrezselyem, 1 hagyma, 1 kiskanál bors, fél kiskanál koriánder, fél kiskanál borókabogyó. 
A tokányhoz: 60-70 dkg szarvascomb, 1 evőkanál mangalicazsír, 30 dkg gomba (fagyasztott erdei vagy termesztett), 1 maréknyi szárított vargánya, 2 fej hagyma, só, bors, 1-2 babérlevél, csípős paprikaőrlemény, paradicsomlé vagy püré, ízlés szerint. 
 
Elkészítése

1. A szarvascombot lehártyázzuk és hosszú csíkokra vágjuk. A páclé hozzávalóit kb. egy liter vízben felforraljuk, lehűtjük, majd a húscsíkokra töltjük. Jól záró edényben, napjában legalább kétszer átforgatva, 4-5 napig hűtőszekrényben érleljük. 
2. Egy edényben megforrósítjuk a zsírt, és a pácléből kivett húst fehéredésig pirítjuk rajta. 
3. Hozzáadjuk a laskára vágott hagymát, a felszeletelt gombát és az apróra vágott vargányát, majd kevés páclevet öntve alá lassú tűzön félpuhára pároljuk a húst. 
4. Ekkor sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babérlevelet és a paprikaőrleményt, majd feltöltjük paradicsomlével, és addig pároljuk, amíg a hús megpuhul és sűrű szaftja lesz. 
5. Krumplipürével és párolt káposztával tálaljuk.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: