2014. május 22., csütörtök

Szabógallérleves

A szabógallérleves mondhatni egy régen elfeledett leves, hiszen mostanság az idősebb háziasszonyok is úgy emlékeznek rá: "legalább 30 éve készítettem utoljára". Pedig nagyon finom, igaz időigényes és munkás az elkészítése, nem kimondottan a mai kor állandó mozgásban lévő, a gyors és könnyű megoldásokat kedvelő háziasszonyoknak való. S. Ildikó kolléganőnk ettől függetlenül rászánta az időt és elkészítette, mint mondta: olyan finom, hogy ezentúl is szán rá időt és elkészíti. Próbálják ki Önök is!

Elkészítési idő: 2,5 óra. Kissé munkás zöldségleves, amit a „szabógallér” vagyis a töltött levesbetét tesz egyedivé. 

Levesalap: 1-2 szál sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér és a zöldje, só, bors. 
Levesbetét: 1 tojás, 15 dkg liszt, 1 közepes fej hagyma, késhegynyi pirospaprika, 1 evőkanál libazsír, 2 evőkanál gríz. 

1. Előbb elkészítjük a tölteléket: a hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk, egy kanál libazsírban megdinszteljük, hozzáadjuk a fűszerpaprikát, majd hozzákeverünk két evőkanál grízt, és aranybarnára pirítjuk. 
2. A tojásból és a lisztből jól nyújtható levestésztát gyúrunk, vékonyra, kb. tepsi méretűre kinyújtjuk és két részre osztjuk. A töltelék felét egyenletesen szétterítjük a levestészta egyik felén, majd kb. kétujjnyi széles csíkokban egymásra hajtogatjuk a tésztát – kb. kétujjnyi széles tésztacsíkot kell nyernünk, amiben több rétegben van a hagymás töltelék. Ezután a fakanál nyelével átlósan, cikcakk vonalban haladva 2-3 cm-es oldalú háromszögeket formázunk a tésztából, majd derelyevágóval elvágjuk a vonalak mentén, hogy különálló háromszögeket kapjunk. Ezek lesznek a „szabógallérok”. Ugyanezt megismételjük a levestészta másik felével is. 
3. A zöldségeket megpucoljuk, a sárgarépát vékonyra szeleteljük, és kevés libazsíron megdinszteljük, hogy szép sárga színt adjon a levesnek. Belevágjuk a petrezselyemet is, felöntjük vízzel, sóval, borssal ízesítjük, és miután felforrt, belefőzzük a szabógallérokat. Ha kész a leves, finomra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk. 

Jó tudni! 
• Nem baj, ha fövés közben a szabógallérok megnyílnak, a kifőtt töltelék ízletessé teszi a levest. Ha viszont nem akarjuk, hogy megnyíljanak, akkor amikor hajtogatjuk a levestésztát, kenjük meg tojásfehérjével a tészta tetejét.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: