2016. március 20., vasárnap

Polgármester-szelet

Nehéz lenne megmondani, miért kapta ez a sütemény ezt a nevet, de csak rá kell nézni, s máris érhető, miért kapta ez az impozáns sütemény ezt a nevet. A közelgő ünnepet leszámítva, szíves figyelmébe ajánljuk polgármestereink, illetve polgármester-jelöltejeink feleségeinek/párjainak a figyelmébe is, hiszen rövidesen kampány is lesz. Ezzel a süteménnyel pedig nem vallanak szégyent egyetlen protokoláris fogadáson sem. A pompás süteményt Orbán Rozália, gyergyócsomafalvi olvasónk küldte.

Elkészítési idő: kb. 2,5 óra. Mint neve is sejteti, igazi parádés sütemény, amit büszkén tehetünk akár az elöljárók asztalára is.

Hozzávalók

A sárga laphoz: 10 tojássárga, 30 dkg porcukor, 15 evőkanál víz, 35 dkg liszt, fél tasak sütőpor. 
A fehér laphoz: 10 tojásfehérje, 30 dkg porcukor, 10 dkg darabokra vágott csokoládé, 10 dkg rahát vagy zselés cukorka, 10 dkg darabokra vágott dióbél, 25 dkg liszt, fél tasak sütőpor. 
A krémhez: 9 dl tej, 3 tasak vaníliás puding, 30 dkg vaj, 30 dkg porcukor, 2 tasak vaníliás cukor; illetve csokimáz. 

Elkészítése

1. A 10 tojássárgáját a porcukorral habosra keverjük, közben kanalanként adjuk hozzá a vizet. A tojáshabba belekavarjuk a sütőporral elkevert lisztet, a masszát megfelezzük és sütőpapírral bélelt tepsiben (30x40 cm-es) előmelegített sütőben (180 fokos) két lapot sütünk belőle. 
2. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, beleforgatjuk a csokit, a rahátot, a diót, végül a sütőporral elvegyített lisztet. Ugyanakkora méretű a tepsiben megsütjük. 
3. A krémhez a pudingot megfőzzük és kihűtjük. A vajat a cukorral és vaníliás cukorral habosra kavarjuk, majd belekavarjuk a kihűlt pudingot. 
4. Összeállítjuk a süteményt: alul teszünk egy sárga lapot, rásimítjuk a krém felét, rátesszük a fehér lapot, megkenjük a maradék krémmel, majd beborítjuk a másik sárga lappal. A tetejét tetszés szerint csokimázzal bevonjuk. 

Jó tudni! 

• A sárga lapot egyben is megsüthetjük, majd kettészeljük.

Jó étvágyat!

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Én a krémet 4db.eper puding és 1 liter tejből 25dkg.ráma készitettem.

Alíz írta...

Ha finom lett a süti, teljesen rendben van, nincs itt semmi kőbe vésve.