2014. március 31., hétfő

Tojásos csirkemájtekercs vörösáfonya-zselével

Mostantól tényleg főképp húsvéti ételajánlatok következnek! Ez a csirkemájtekercs igazán különleges fogása lehet az ünnepi asztalnak, ráadásul elkészítése nem is annyira bonyolult, mint amilyennek tűnik első látásra - legalábbis ezt állítja a készítője, Alíz. Mindenképp, húsvétig még van idő és előtte érdemes tenni egy próbát a biztonság kedvéért. 

Elkészítési idő: 1,5 óra. Jó alternatíva töltött bárány helyett, de a mutatós fogást akár előételként is tálalhatjuk bármilyen ünnep alkalmával. 

Csirkemájpástétom-burok: 50 dkg csirkemáj, 2 fej hagyma, pici olaj, só, bors, paprika, őrölt szerecsendió, fahéj, szegfűszeg, pici cukor, 10 dkg vaj, evőkanálnyi mustár, 2 nyers tojás, zsemlemorzsa. 
Tojástöltelék: 2 keményre főtt tojás, két tojássárgája, kiskanálnyi mustár, pici só és fehérbors. 
Pikáns vörösáfonya-zselé: 3 dl vörösáfonya-befőtt, fél chilipaprika, 10 g zselatin. 

1. A csirkemájból a két fej hagymával pici sóval, borssal, paprikával pörköltet készítünk, zsírjára pirítjuk, majd miután kihűlt, ledaráljuk. 
2. Hozzáadjuk a vajat, a két nyers tojást, sózzuk és fűszerezzük egy kis szerecsendióval, fahéjjal, szegfűszeggel és pici cukorral, majd annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy formázható masszát nyerjünk. 
3. Közben a két keményre főtt tojást sajtreszelőn lereszeljük, hozzáadjuk a két tojássárgáját, és kiskanálnyi mustárral, pici sóval, fehérborssal simára kavarjuk. 
4. Egy alufóliadarabot vékonyan megolajozunk, megszórjuk zsemlemorzsával, és félujjnyi vastagságban tenyerünkkel nyomkodva elegyengetjük rajta a pástétomot, majd rákenjük a tojástölteléket. 
5. Ezután az alufólia segítségével felgöngyöljük, majd beletekerve a fóliába, végeit szorosan lezárva, előmelegített sütőben kb. félóra alatt készre sütjük. 
6. Miután megsült, lebontjuk róla a fóliát, és csak akkor szeleteljük, ha már teljesen kihűlt. 
7. Amíg a tekercs sül, elkészítjük a vörösáfonya-zselét: a befőttet összefőzzük a finomra aprított chilivel, majd főzés nélkül hozzákavarjuk az áfonyalében oldott, felforrósított zselatint. A masszát egy centi vastagságban szétterítjük egy tálcán, hagyjuk megdermedni, majd kerek szúróval korongokat vágunk belőle. 

Jó tudni! 
• A szárnyasok máját sütés-főzés közben is szabad sózni, mert nem keményedik meg, mint a borjú- vagy sertésmáj.

Jó étvágyat!

2014. március 28., péntek

Mézes sütemény

Finom, kiadós, omlós sütemény - ezzel jellemezhető leginkább K. Réka mézes sütije. Bármilyen ünnepi alkalomra elkészíthető, a közelgő húsvétra ajánljuk.

Elkészítési ideje: 2-3 óra. Kiadós és díszes sütemény. 

Mézes lapok: 3 evőkanál méz, 7 evőkanál olaj, 7 evőkanál tej, 5 evőkanál cukor, 2 kiskanál szódabikarbóna, fél citrom leve, 2 tojás, 45 dkg liszt. 
Krém: 2 dl tej, 2 evőkanál gríz, 20 dkg vaj, 20 dkg porcukor, illetve ribizlikocsonya vagy más savanykás dzsem. 

1. A lapokhoz a mézet, az olajjal és a tejjel meglangyosítjuk, a tűzről levéve beletesszük a tojásokat és a citromlével felfuttatott szódabikarbónát. A lisztet kanalanként adagoljuk a masszához addig, amíg könnyen gyúrható tésztát kapunk. 
2. A tésztát négy részre osztjuk, és tepsi méretű sütőpapíron négy lapot nyújtunk. A lapokat a sütőpapír segítségével átemeljük a tepsi hátára és 7-8 perc alatt megsütjük. A papírt csak azután vegyük le a lapokról, miután langyosra hűltek, ellenkező esetben eltörhet. 
3. A krémhez a tejben megfőzzük a grízt, és hagyjuk kihűlni. A vajat habosra kavarjuk a porcukorral, és a kihűlt grízt hozzáadjuk. 
4. Az első lapot megkenjük a krém felével, rátesszük a második lapot, azt megkenjük a ribizlikocsonyával, következik a harmadik lap, a megmaradt krém és a negyedik lap. A tetejét megszórhatjuk porcukorral. 
5. Mielőtt felszeletelnénk, egy napig pihentetjük a süteményt.

Jó étvágyat!

2014. március 27., csütörtök

Császárszalonnás rakott csirkemell

A K. Réka készítette császárszalonnás rakott csirkemell nem hétköznapi étel. Kitűnő fogás lehet bármilyen ünnepen, akár a közelgő húsvéti asztal főfogásaként is elképzelhető, főleg olyan családoknál, akik nem szeretik a bárányhúst, de füstölt húst is inkább mellőznék. Előnye, hogy nem igényel sok munkát, pillanatok alatt összedobható, sőt akár korábban is előkészíthető.

Elkészítési ideje: 2 óra. Az alábbi adag 6-8 személynek elegendő. 

8 szelet császárszalonna, 2 kicsontolt csirkemell, 2 tojás, 2 dl tejföl, 5 dkg sajt, só, bors, szárított petrezselyem- és zellerzöld. 

1. A csirkemellből vékony szeleteket vágunk, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint fűszerezzük szárított petrezselyem-, illetve zellerzölddel. 
2. A tojásokat felverjük, sózzuk, borsozzuk, majd elkeverjük a tejföllel, és lereszeljük a sajtot. 
3. Egy üvegtál alján sugarasan elhelyezzük a császárszalonna-szeleteket úgy, hogy az edény oldalán kilógó részekkel majd befödhessük a csirkemellet. 
4. A szalonnára rétegesen rárakjuk a csirkemell negyedét és a felvert tojás felét. Utána újabb réteg csirkemell következik, majd a reszelt sajt fele, illetve ismét csirkemell. A megmaradt tejfölös tojást rákenjük a tetejére, végül az egészet a lelógó császárszalonnával födjük be. 
5. Az üvegtálat lefödjük, sütőbe téve másfél órát sütjük. Ezután levesszük a tetejét, és 10 percre visszatesszük pirulni. Még melegen rászórjuk a megmaradt reszelt sajtot. 
6. A rakott csirkemellből szeleteket vágunk, rizsgombóccal és friss zöldségből készült salátával tálaljuk.

Jó étvágyat!

2014. március 26., szerda

Tükörtojás spenótágyon

Egyre olcsóbb a spenót, s noha még a székelyföldi kertekben nem mindenhol sarjadzik, a zöldséges üzletekben lehet vásárolni délebbi megyékben termett friss spenótot. A magas vastartalmáról híres leveles zöldséget igencsak sokféleképpen el lehet készíteni, K. Réka ez alkalommal sütőbe rakta.

Elkészítési ideje: 45-50 perc. Az alábbi mennyiség két személy részére elegendő. 

3 közepes burgonya, 40 dkg megtisztított spenót, 2 bő evőkanál tejföl, 2 cikk fokhagyma, 5 dkg reszelt sajt, pici só, őrölt bors, 1 késhegynyi reszelt szerecsendió, 2 tojás. 

1. A krumplit megmossuk és enyhén sós vízben héjában megfőzzük. 
2. A spenótot a tejföllel együtt egy lábosban főni tesszük. A fokhagymát megpucoljuk, finomra zúzzuk, és a spenóthoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk, frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük, majd mérsékelt lángon kb. 10 percig kevergetve főzzük. Hozzáadjuk a reszelt sajtot, és még 5 percig forraljuk. 
3. A megfőtt burgonyát meghámozzuk, karikákra vágjuk. 
4. Egy római tál alját kirakjuk a burgonyával, rákanalazzuk a spenótot, majd két „fészket” készítünk a tojásoknak. 
5. A tojásokat feltörjük, és tartalmát a fészkekbe tesszük, majd sózzuk, borsozzuk. 
6. Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.

Jó étvágyat!

2014. március 25., kedd

Székely Konyha - Márciusi lapszemle

Már kapható a Székely Konyha márciusi lapszáma, amelyet szinte teljes egészében a húsvétot megelőző nagyböjtnek szenteltük. Kedvére talál benne olvasnivalót az is, aki vallási okokból böjtöl, de az is, aki vallástól függetlenül, egyszerűen csak tavaszi tisztítókúrát tart és ezért ebben az időszakban "reformosabban" étkezne. A böjt jótékony hatásairól értekezik egyébként vezércikkében Pál Bíborka kolléganőnk is.
A címlapon látható András Hunor Jenő vállalkozó, a Vendégségben rovatunk házigazdája, Pál Bíborka kolléganőnket számos érdekes és fontos dolgot elmondott az almáról és háromfogásos menüt tett az asztalra.
Födögető rovatunk interjúalanya a kézdivásárhelyi Bardócz Katalin gasztroblogger, aki a rovathoz kapcsolt játékfelhívásunk márciusi nyertese is.
A két személyre szóló vacsorát a Fenyő-étteremben a süllőből sajtmártással készített ételével nyerte.
A Márciusi ajánlatunk rovatunkban K. Réka és S. Ildikó készített pompás ételeket halból. A képen látható grillezett busa mellett készült még lazacpatkó tarka rizzsel, pisztráng gombás mártással és pisztráng muzsgyéval.
A Nagyanyáink konyhája rovatunkban S. Ildikó ajánlja a képen látható hántolt kukoricát és a böjtös paszulylevest.
A képen látható almás-mazsolás kekszet M. Réka készítette, a Desszert rovatunkban található másik finomságot, a sajtos kiflit, pedig B. Rita. Mindkettőt tízóraira ajánlják nem csak iskolás gyerekeknek.
Új rovat is megjelent ebben a lapszámban, a Reformkonyha rovat, amelyben Burján Rita értekezik a csíráztatásról és csírafogyasztás jótékony életteni hatásairól A mag az élet forrása című írásában.
Természetesen, különféle magvakból készült, csírával kiegészített ételeket is ajánl ugyanebben a rovatban. A képen látható tönkölypástétom mellett készített még hajdinapástétomot és bundás kenyeret, természetesen mindegyiket csírával körítve.
Gyors és könnyű rovatunkban B. Rita és K. Réka halas szendvicskrémeket ajánl; a képen látható halpástétom mellett készítettek még pontyikrát és tonhalkrémet diák módra.
A Vegatáriánus rovatunkban K. Réka és M. Réka készített egyszerű és tartalmas ételeket; így a képen látható fűszeres-sajtos tésztát, brokkolis metéltet és sárgarépakrémlevest kölescsírával.

A Székely Konyha a Hargita Népe és a Székely Hírmondó mellékleteként jelenik meg Hargita és Kovászna megyében. Keressék az újságárusoknál!

2014. március 24., hétfő

Gyömbéres csirkemell hagymamártásban

Pikáns, finom főétel, amit a gyömbér tesz különlegessé. A gyömbér jótékony hatásairól nem csak szakácskönyvek és természetgyógyószati írások szólnak, de nem egy irodalmi alkotásban is szerepel. B. Rita gyömbéres csirkéje a tavasz ízeivel kecsegtet, igazi finom ünnepi ebéd főétele.

Elkészítési idő: 1 óra. Vasárnapi ebéd pompás főétele lehet, de vendégeinket is lenyűgözhetjük vele.

Gyömbéres csirkemell: 1 nagyobb csirkemell, gyömbérpor, só, bors, szójaszósz, olaj a sütéshez.
Hagymamártás: 2 fej fehérhagyma, 1 csokor gazdasszonyhagyma (snidling) vagy 3-4 szál zöldhagymaszár, 3 dl tej, 3 evőkanál liszt, só, bors. 

1. A csirkemellett megmossuk, felszeleteljük és ízlés szerint sóval, borssal, gyömbérporral fűszerezzük. 
2. Forró olajban mindkét oldalát fehéredésig sütjük, közben kevés szójaszósszal óvatosan meglocsoljuk. A szeleteket rendre kiszedjük, és tálalásig melegen tartjuk. 
3. A fehérhagymát apróra vágva üvegesre dinszteljük abban az olajban amiben a csirkét sütöttük, megszórjuk liszttel, felöntjük tejjel, fűszerezzük, és lassú tűzön, folytonos keverés mellet besűrítjük. 
4. A finomra vágott gazdasszonyhagymát vagy zöldhagymaszárat már a kész mártáshoz adjuk. 
5. A csirkemellszeleteket natúr burgonyával tálaljuk a mártással leöntve. 

Jó tudni! 
• A csirkemellet sütés előtt egy-két órával ajánlott befűszerezni.

Jó étvágyat!

2014. március 23., vasárnap

Homokzsák

Noha még messze a húsvét, nem árt időben készülni rá. Mi ezt úgy tesszük, hogy hét végeken közzétesszük a legjobb süteményreceptjeinket. Míg eljön az ünnep, addig lehet egy próbát is tenni, hogy felmérjük, melyik ízlik inkább, melyik a legmegfelelőbb. A képen látható "homokzsákot" S. Ildikó készítette, bármilyen ünnepi alkalomra kitűnő.

Elkészítési idő: 3 óra. A kis batyukhoz hasonlító sütemény a gyermekek kedvence. 

Tészta: 25 dkg liszt, 25 dkg vaj, 5 tojássárgája, csipetnyi só. 
Töltelék: 5 tojásfehérje, 25 dkg cukor, 25 dkg darált dió; illetve porcukor. 

1. A hozzávalókból tésztát gyúrunk, és dió nagyságú golyókat formázunk belőle (kb. 60-65 db lesz), majd legalább 1 órára hűtőbe tesszük. 
2. Amíg a tészta pihen, addig a tojásfehérjéből és a cukorból kemény habot verünk, és hozzákavarjuk a darált diót. 
3. A golyókat rendre kivesszük a hűtőből (nem egyszerre, hogy ne olvadjanak meg), és tenyérnyi nagyságú, minél vékonyabb kerek lapokat nyújtjuk belőlük. 
4. Minden lap közepébe egy kiskanál diós habot teszünk, és batyuszerűen összefogjuk, így alakulnak ki a kis zsákocskák. 
5. Előmelegített (180 fokos) sütőben kb. 20 percig sütjük, majd porcukorral meghintjük. 

Jó tudni! 
• Ajánlott egy nappal korábban meggyúrni a tésztát, és csak másnap sütni. 
• A töltelékkel nem kell spórolni, különben sok megmarad.

Jó étvágyat!