2014. október 9., csütörtök

Rántott töltött káposztalevél

A káposzta nagyon változatosan elkészíthető, a párolt káposzta, töltött káposzta, káposztaleves, stb. stb. - a sor hosszasan folyatható - készülhet belőle a képen látható pompás előétel is. De Simonfi Ildikó rántott töltött káposztáját akár feltétként is felszolgálhatjuk főzelékekhez.

Elkészítési idő: 30-40 perc. Önálló fogásként salátával jó vacsora, de másodikként is asztalra tehetjük könnyű leves után vegyes zöldségkörettel. 

10 db káposztalevél, 10 szelet sonka, 10 szelet trappista sajt, liszt, zsemlemorzsa, 2 tojás, olaj a sütéshez. 

1. A káposztaleveleket forrásban levő sós vízben félpuhára főzzük, majd hagyjuk kihűlni. 
2. A sajtból 4 x 4 cm-es szeleteket vágunk, a sonkaszeleteket félbe vágjuk. 
3. A kihűlt káposztaleveleket kiterítjük és ráhelyezünk 2 fél sonkaszeletet, a közepébe pedig egy szelet sajtot teszünk, majd „becsomagoljuk” úgy, ahogy a töltött káposztát. 
4. Ezután a szokásos módon bepanírozzuk – lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába mártjuk –, majd forró olajban közepes lángon aranybarnára sütjük. 

Jó tudni! 
• A káposztalevelekkel gondosan bánjunk, mert ha túlfőzzük, nehezen lehet dolgozni vele, ha nem főzzük eleget, kemény marad. 
• Sonka helyett császárszalonnával és csirkemellel is tölthetjük a káposztaleveleket. 
• A panírozástól megmaradt tojást, lisztet, zsemlemorzsát keverjük össze, gazdagítsuk kevés reszelt sajttal és süssünk apró pogácsákat belőle, finom köretként szolgálhat a rántott káposztalevelek mellé.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: