2018. február 11., vasárnap

Köménymagleves, paradicsomos oldalas párolt vöröskáposztával és mézes-diós-mazsolás sült alma


Kicsit megcsúsztam a receptek leírásával, most viszont igyekszem behozni a lemaradást. Az alábbiakban a filmen bemutatott köménymagleves, paradicsomos oldalas, párolt vöröskáposzta, és mézes-diós-mazsolás sült alma leírásait olvashatják.

Köménymagleves 


Hozzávalók 

A leveshez: 2 evőkanál köménymag, 1 kis fej hagyma, só. 
A rántáshoz: 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 csapott kiskanál fűszerpaprika. 
A levesbetéthez: 2-3 szelet fehérkenyér, 1 evőkanál vaj. 

Elkészítése 

1. A köménymagot a hagymával kevés sóval bő vízben felforraljuk. 
2. Ez alatt egy másik edényben az olajon szép világosra pirítjuk a lisztet, megszórjuk fűszerpaprikával, felengedjük hideg vízzel, és folytonosan kavargatva kiforraljuk. 
3. A rántásra szűrjük a már megfőtt köményes-hagymás főzetet, összekavarjuk, ha szükséges, még sózzuk, majd felforraljuk. 
4. Ez alatt a kenyérszeletek karéját levágjuk, kockára vágjuk és egy serpenyőben a vajon megpirítjuk.
5. A kész köménymaglevest a pirított kenyérkockákkal tálaljuk. 

Jó tudni! 

• A köménymagleves készülhet úgy is, hogy levesbetétnek buggyantott tojást vagy felvert tojást teszünk bele. 

Paradicsomos oldalas párolt vörös káposztával 


Hozzávalók 

A paradicsomos oldalashoz: 1 kb. 1 kg-mos friss sertésoldalas, 2 dl ketchup, 3 dl paradicsomlé, só, bors, morzsolt borsikafű (csombor), őrölt kömény, 2 fej hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 1 evőkanál zsír. 
A párolt vörös káposztához: 1 kis fej vörös káposzta, 1 kis fej savanyú káposzta, őrölt kömény, 1 evőkanál zsír. 

Elkészítése 

1. A friss sertésoldalast a bordák mentén felvágjuk kisebb darabokra, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk őrölt köménnyel és borsikafűvel, majd kizsírozott tepsibe sorakoztatjuk. 
2. A sűrű ketchupot összekeverjük a paradicsomlével, majd a tepsiben lévő húsra öntjük – kb. 1-2 órát szobahőmérsékleten érleljük. 
3. Ezután a hagymát és fokhagymát megpucoljuk, karikára vágjuk és a tepsiben lévő hús tetejére rakjuk. Alufóliával lefedjük, és előmelegített sütőben (180 fokos) puhára pároljuk. 
4. Ezalatt a friss vörös káposztát és a savanyú káposztát kockára vágjuk, majd a zsíron puhára pároljuk. Az időközben elpárolgó levét kevés vízzel pótoljuk. 
5. Tálaláskor a káposztát a tányérra halmozzuk, majd rásorakoztatjuk a hússzeleteket.  

Mézes-diós-mazsolás sült alma tejszínhabbal 


Hozzávalók 

4 alma, 10 dkg dióbél, 5 dkg mazsola, 1-2 evőkanál méz, citromlé, illetve 1 dl tejszín. 

Elkészítése 

1. Az almák tetejét levágjuk, közepükből karalábéfúróval kivájjuk a magházat, majd mindegyiket meglocsoljuk citromlével, hogy ne barnuljanak meg. Felhasználásig félretesszük. 
2. A dióbelet durvára vágjuk, hozzáadjuk a mazsolát és a mézet, majd összekeverjük. 
3. A mézes-diós-mazsolás keverékkel megtöltjük az almák belsejét, visszatesszük a levágott tetejüket és előmelegített (200 fokos) sütőben sütjük kb. 10-15 percet, míg a gyümölcs átsül, és megpuhul. 
4. Ha az almák megsültek, kivesszük a sütőből, és hagyjuk teljesen kihűlni. 
5. Ezalatt felverjük a tejszínt, majd a kihűlt almákra csinos tejszínhabrózsákat nyomunk.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: