2014. október 11., szombat

Gyors szőlőtorta

Pompás desszert vasárnapra, amit érdemes elkészíteni, hiszen bőven van még szőlő. Molnár Réka mutatós tortáját azért is érdemes elkészíteni, mert egyszerűbb, mint ránézésre tűnik.

Elkészítési idő: kb. 50 perc. Mutatós torta bármelyik októberi vasárnapra, ráadásul gyorsan elkészíthető. 

Piskóta: 2 tojás, 5 dkg Graham liszt, 6 dkg finomliszt, 15 dkg cukor, 2 evőkanál kakaó, 0,5 dl tej, 1 tasak sütőpor. 
Töltelék: 1 tasak karamell ízű pudingpor, 4 dl tej, 3-4 evőkanál cukor; 25-30 dkg édes fehér és piros szőlő, 1 tasak átlátszó tortazselé és kevés tejszínhab a díszítéshez. 

1. Elkészítjük a piskótát. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzáadjuk a tojások sárgáját és kb. fél deci tejet. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a kakaóval, majd óvatosan beleforgatjuk a tojásos masszába, és piteformában tűpróbáig sütjük. 
2. Elkészítjük a pudingot. A pudingport simára kavarjuk a cukorral és a tejjel, majd folytonosan kavargatva addig főzzük, amíg besűrűsödik – utána langyosra hűtjük. 
3. Amikor a piskóta kihűlt, a pudingot egyenletesen rásimítjuk a tetejére. 
4. A szőlőt megmossuk, leszemezzük, és kirakjuk vele a torta tetejét. 
5. A tortazselét meleg vízben feloldjuk, és a szőlő tetejére locsoljuk. Amikor megszilárdult, tejszínhabbal díszítjük.

Jó étvágyat!

2014. október 9., csütörtök

Rántott töltött káposztalevél

A káposzta nagyon változatosan elkészíthető, a párolt káposzta, töltött káposzta, káposztaleves, stb. stb. - a sor hosszasan folyatható - készülhet belőle a képen látható pompás előétel is. De Simonfi Ildikó rántott töltött káposztáját akár feltétként is felszolgálhatjuk főzelékekhez.

Elkészítési idő: 30-40 perc. Önálló fogásként salátával jó vacsora, de másodikként is asztalra tehetjük könnyű leves után vegyes zöldségkörettel. 

10 db káposztalevél, 10 szelet sonka, 10 szelet trappista sajt, liszt, zsemlemorzsa, 2 tojás, olaj a sütéshez. 

1. A káposztaleveleket forrásban levő sós vízben félpuhára főzzük, majd hagyjuk kihűlni. 
2. A sajtból 4 x 4 cm-es szeleteket vágunk, a sonkaszeleteket félbe vágjuk. 
3. A kihűlt káposztaleveleket kiterítjük és ráhelyezünk 2 fél sonkaszeletet, a közepébe pedig egy szelet sajtot teszünk, majd „becsomagoljuk” úgy, ahogy a töltött káposztát. 
4. Ezután a szokásos módon bepanírozzuk – lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába mártjuk –, majd forró olajban közepes lángon aranybarnára sütjük. 

Jó tudni! 
• A káposztalevelekkel gondosan bánjunk, mert ha túlfőzzük, nehezen lehet dolgozni vele, ha nem főzzük eleget, kemény marad. 
• Sonka helyett császárszalonnával és csirkemellel is tölthetjük a káposztaleveleket. 
• A panírozástól megmaradt tojást, lisztet, zsemlemorzsát keverjük össze, gazdagítsuk kevés reszelt sajttal és süssünk apró pogácsákat belőle, finom köretként szolgálhat a rántott káposztalevelek mellé.

Jó étvágyat!

2014. október 7., kedd

Kolbászos káposztaleves

Káposztaszezonban mi más jobbat is lehetne főzni, mint káposztás ételeket! Burján Rita káposztalevese pedig épp az ilyen borongós, szomorú, hideg őszi napokra való lélekmelegítőnek.

Elkészítési idő: 40 perc. Az aratóleveshez hasonló, ízletes leves, ami friss káposztából készül. 

1 kisfej káposzta, 1 szál sárgarépa, 2 paradicsom, 2 cikk fokhagyma, 1 kisfej vöröshagyma, 3 kisebb alma, 20 dkg füstölt kolbász, só, bors, majoránna, köménymag, olaj. 

1. A zöldségeket megpucoljuk, a hagymát vékony csíkokra, a sárgarépát, fokhagymát karikára vágjuk, a paradicsomot felkockázzuk, a káposztát vékonyra gyaluljuk, az alma magházát kiszedjük és felszeleteljük. A kolbászt karikára vágjuk. 
2. A hagymát az olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a sárgarépát, fokhagymát, paradicsomot és a káposztát, majd puhára pároljuk. 
3. Annyi vízzel töltjük fel, amennyi bőven ellepi, hozzáadjuk az almát, fűszerezzük, és fedő alatt főzzük. 
4. Amikor majdnem készre főtt a leves, hozzáadjuk a karikára vágott kolbászt, összefőzzük, majd tejföllel tálaljuk. 

Jó tudni! 
• Aki szereti, virslivel is elkészítheti ezt a levest.

Jó étvágyat!